Magamról:

Szegeden születtem 1969-ben, 4 gyerekes orvoscsaládban. Általános és középiskoláimat Hódmezővásárhelyen végeztem. Szegedi Tudományegyetemen szereztem jogász diplomát. Már az egyetemi éveim alatt is sűrűn belátogattam Dr. Erdélyi Miklós ügyvéd irodájába.
A diploma megszerzése után a 3 éves szakmai gyakorlatomat is e méltán nagytekintélyű szakember mellett töltöttem el.

Jelenleg irodám Hódmezővásárhely központjában, Bakay u. 1/a (volt ügyvédi munkaközösség) földszintjén található. Ügyvédi tevékenységem során elsősorban az úgynevezett "hagyományos" ügyvédkedéssel foglalkozom, polgári perekben való képviselet, büntetővédelem ellátása, okiratok szerkesztése, társaság alapítás, de ügyfeleim között megtalálhatók gazdasági társaságok is.